Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


egészséges táplálkozás, diéta, fogyás, fogyókúra, életmódváltoztatás, hízás, nyers ételek, 
helyes táplálkozás, egészség, egészséges táplálkozás, egészséges életmód, hosszú élet  

Nyers étel
Kép Nyers élelmiszer alatt elsősorban növényi eredetű, zöldségből, gyümölcsből,  magvakból, és néhány állati eredetű nyersanyagból, főzés vagy egyéb hőkezelési eljárás nélkül készült ételeket értjük. A nyers ételek kritériuma még, hogy frissek legyenek a lehető legrövidebb idő, teljen el a növények leszedése és a fogyasztása: között, hiszen a hőkezelésen túl még számos eljárás, és maga a tárolás is jelentősen csökkentheti a tápanyag tartalmat.

Megszokott, hagyományosan elkészített, főtt étel elfogyasztása után fél-egy órával a  vérben lévő fehérvértestek száma mintegy megháromszorozódik, ez a szervezet a felvett táplálékkal szembeni védekező reakciója (emésztési leukocitózis). A szervezet a felvett táplálékot ugyanis idegennek érzi, és működésbe hozza védekező reakcióját, amit kb. másfél-két óráig fent is tart.
Ennek következtében áll elő a mindannyiunk számára jól ismert fáradtság érzés, amely a hagyományos ételek elfogyasztása, az étkezés élvezete után jelentkezik. A nyers élelmianyagokban azonban olyan, hőre igen érzékeny enzimek és aromaanyagok találhatók, amelyek már a szájban és a garatban felszívódnak, így igen gyorsan fejtik ki hatásukat, melyek következtében nem indul be a szervezet imént vázolt védekező reakciója.

   A nyers étel csodája

 Az emberek általában nem tudnak fokozatosan leszokni az alkoholról. Az elvonókúráknál ezért radikális megoldást választanak. Arra ösztönzik a résztvevőket, hogy egyszer és mindenkorra hagyják abba az ivást.Kép

Néhány héten belül a fogaimban lévő lyukak sötét széle elkezdett kifehéredni, és az üregek elkezdtek feltöltődni. Az újonnan képződött fogzománc először sárgás színű volt, majd kifehéredett és megerősödött. Pár hónappal később a fogaim már úgy néztek ki, mintha sohasem lettek volna lyukasak! 

Mielőtt áttértem a nyers kosztra, a két elülső fogam között nagy rés tátongott, ami miatt nem tudtam fütyülni. Néhány hónap alatt a két fogam közel került egymáshoz, aminek nagyon örülök. 

A könyörtelen és pusztító szörnyeteg, a főtt étellel kapcsolatos függőség, mélyen alvó   óriássá változik. De vajon megszűnik-e valaha is létezni ez az alvó óriás? Nem hiszem. Ha azt akarod, hogy ne ébredjen fel, érdemes életed végéig nyers koszton maradni, különben az összes szenvedésed visszatér.

 Kép Amikor elkezdtük a nyers kosztot, az első héten minden étkezésre mindannyian egy-egy hatalmas tál salátát ettünk. Az első hónap végére az első adag egynegyedét kívántuk.

  Az étrendem megváltoztatása előtt az iskolában átlagon aluli teljesítményt nyújtottam. Az étrendem megváltoztatása után hamarosan az osztály legjobb 10 tanulója közé kerültem.

A nyers ételeken élő emberek élete már eleve tele van eseményekkel és érzelmekkel, amelyek egyfajta ?természetes feldobottságot? teremtenek.

Az új étrendtől sokkal kedvesebbek, sokkal nyitottabbak lettek.

Magamtól rájöttem, hogy nem igazán akarok már főtt ételt enniKép .

A húgom, a szüleim és én, mindannyian kinn alszunk a szabad ég alatt. Van ugyan házunk, de csak a kutyáink alszanak abban.

Építettünk egy kis körülkerített részt az udvaron, hogy friss levegőn aludhassunk. Amikor kinn töltöm az éjszakát, mindig békésen alszom, ilyenkor kevesebb alvásra van szükségem, és jobban kipihenem egy-egy nehéz nap fáradalmait.

Agyunk sincs, helyette kemény fadeszkán alszunk.

Őszintén szólva még a főtt étel evésének gondolata is furcsa számomra.

Néha nem is vagyok éhes. Csak ülök és beszélgetek a barátaimmal, miközben ők   esznek.

Kb. kétévnyi nyers étkezés után leegyszerűsödött az étrendem. Már nem kívánok semmilyen nyers ínyencséget. Az egyszerű saláta százszor jobban ízlik.

Amikor valaki kitart az élő ételek fogyasztása mellett, azt tapasztalja, hogy a tudatosságszintje növekszik.

Kép Az élő ételek megadják azt az energiát, amire szükséged van a valódi szabadság eléréséhez.

  Nincs fontosabb annál, mint a saját egészséged érdekében megtanulj figyelni a testedre.

Amikor elkezdtem használni az intuíciómat, tudtam, hogy valójában mindig is rendelkeztem ezzel a képességgel, ahogy rajtam kívül mindenki más is.

Ma már azért táplálkozok így, hogy boldogabb legyek. Amikor élő ételeket eszem, akkor szabadnak és ezáltal boldogabbnak is érzem magam.

A csimpánzok másik jellegzetes étkezési szokása, hogy késő délután vagy este már nem esznek. A csimpánzok nagyon korán kelnek.Kép

  Egy hónappal azt követően, hogy beiktattam étrendembe a zöld turmixokat, két, gyerekkorom óta meglévő szemölcsöm eltűnt a testemről, és energikusabbnak éreztem magam, mint valaha. Következő hatásként azt észleltem, hogy egyáltalán nem kívántam azokat a nehéz ételeket, amelyekre esténként korábban szinte mindig vágytam. Továbbá eltűntek arcomról a ráncok, és kezdtem bókokat kapni, hogy milyen jól nézek ki. A látásom élesebbé vált, és kifejezetten kellemes lett a szám íze. Energiaszintem megnőtt.

 A zöld turmixok ivásával megszűntek az éhségrohamaim.

A zöld turmixok az étrendem 80%-át képezik. Mellette salátákat, gyümölcsöket vagy dióféléket fogyasztok.

KépHárom vonatkozásban múlják felül a gyökerek a leveleket: kalória, szénhidrát és cukortartalom.

Életemben mindössze néhányszor találkoztam olyan emberrel, aki szerette és kívánta is a zöldeket. Ők elmesélték, hogy szüleik gyermekkorukban nem adtak nekik cukrot és sült ételeket.

A zöld levelek kiváló fehérjeforrások.

 A vízböjt után a betegek mindössze napi fél kg gyümölcsöt és fél kg zöldséget kapnak.

A rákos sejtek savas közegben szaporodnak. Más szóval, a rák fő oka: a szervezet elsavasodása.

Ha megdolgoztatjuk a fogainkat, akkor erősebbek lesznek

 A turmixolt ételek kiváló egészségben tartották, és 2 órát aludt naponta. Kiváló fizikai állapotban tartotta magát. Mindig futott, sohasem gyalogolt.

Még mindig újszerűnek érzem a megváltozott étrendemet, de mivel érzem a pozitív hatásait, nem óhajtok visszatérni a régi szokásaimhoz. Immár energiám és kedvem is van a sportoláshoz.Kép

Soha többé nem térek vissza a régi életemhez! Ki az, aki fecsérelné az életerőnek és egészségnek ezt a csodáját néhány pillanatnyi élvezetért, amit a régi, megszokott ételek nyújtottak? Érzem magamban az életerőt és az energiát.

Nyugodtabbá váltam és jobban tudok koncentrálni.

Akad olyan napom, amikor annyira jól érzem magam, mintha drogot szívtam volna.

A böjtölés napjain a férjem is támogat. Csak annyit mond ilyenkor: ?tudod, hogy ez az étrend a megfelelő, szóval tarts ki!?

Forrás: Victoria Boutenko __ A nyers étel csodája
További info: www.nyersetel.hu/index.html